Vakcina szekció

cikkek


 

   A „Védettség” Oltóanyag és Immunbiológiai Termék Gyártók és Forgalmazók Egyesületének Vakcina szekciója a hatóságok és szakemberek partnereként azon dolgozik, hogy elérhetővé tegye az Ön számára a védőoltásokkal, az ehhez kapcsolódó megelőzhető betegségekkel kapcsolatos tudnivalókat, információkat.

Tudta, hogy…

  •  a magyarországi nemzeti védőoltási program nemzetközi összehasonlításban kiemelkedő?
  • napjainkban már 12 betegség ellen kapnak államilag finanszírozott védelmet a magyar kisgyerekek1, melynek köszönhetően korábban súlyos szövődményekkel vagy végzetes kimenetellel járó betegségek jelentősen visszaszorultak?
  • bővül azon betegségek köre, melyek védőoltással megelőzhetőek?
  • a felnőttek számára is nagyon fontos a megelőzés, hiszen a prevenció által nem csak magunkat védhetjük meg, hanem szeretteinket is?
  • „hatékonyabb megelőzést tesznek lehetővé a védőoltások, amelyek segítségével még teljesebbé tehetjük a védelmünket bizonyos betegségek ellen?”2
  • bizonyos „fertőző betegségek ellen védettséget lehet szerezni megbetegedés árán is, a védőoltással elért védettség azonban sokkal kevesebb kockázattal és kellemetlenséggel jár?” 2
  • míg a gyógyszerekkel betegségeket kezelünk, addig a védőoltásokkal megelőzzük az esetleges betegségek/fertőzések kialakulását?
  • „az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat fontosnak tartja leszögezni, hogy az oltással kapcsolatos kockázatok összehasonlíthatatlanul, nagyságrendekkel kisebbek annál, mint amit a velük megelőzhető súlyos fertőző betegségek, a szövődmények jelenthetnek?” 2

  A védőoltásoknak köszönhetően egyes megbetegedéseket ma már csak a tankönyvekből ismerhetünk, azonban ha a prevenciós szemlélet háttérbe kerül, akkor ezek a megbetegedések újra akár járványszerűen is visszatérhetnek. A Vakcina Szekció egyik célja, hogy a prevenciós szemlélet és a vakcináció értékének széleskörű elterjedését még jobban elősegítse. Ennek érdekében célunk az, hogy a közreműködésünkkel megfelelő, szakmailag és bizonyítékokkal alátámasztott információkat tegyünk elérhetővé.

Cikkek

 

Korábbi Cikkek

Top