Már több mint 100 beteget gyógyított meg a vérplazma terápia, újra donorokat várnak

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által támogatott kutatócsoport a koronavíruson átesett lehetséges donorok jelentkezését várja, hogy vérplazmaterápiával segíthessék elő a fertőzöttek eredményes kezelését. A jelenleg ismert egyik leghatásosabb eljárás hazai alkalmazásával mostanáig több mint száz beteget sikerült meggyógyítani.

A fokozódó járványhelyzet miatt világszerte növekszik az igény a vérplazmaterápiára, mert ez a támogató gyógymód egyre több súlyos koronavírus-fertőzött esetében bizonyul hatékonynak. A vérplazmát előállító kutatócsoportnak folyamatosan szüksége van új donorokra, hiszen az általuk adott anyagból nyerhetők ki azok az antitestek, amelyek segítenek leküzdeni a vírust az emberi szervezetben.

Dr. Lacza Zsombor, az OrthoSera kutatócsoport vezetője kiemelte: „Felszálló ágban van a járvány, így egyre nagyobb az igény új vérplazmadonorokra. Fontos a széles körű társadalmi összefogás, hogy az egyik leghatékonyabb beavatkozást minél több beteg kezelésében alkalmazhassuk.”

A szakember hozzátette: a plazma fagyasztva csak néhány hónapig tartható el, így az első hullámban begyűjtött mennyiség felhasználásával nagy szükség van az utánpótlásra. Donoronként 1-3 egységnyi vérplazmát tudnak levenni, és körülbelül ennyi kell a terápiához is, tehát egy donor egy betegen tud segíteni. Fontos, hogy csak olyan donorok vérplazmája alkalmas, akik már átestek a betegségen, és akiknek a vérében magas maradt az ellenanyag szintje.

A vérplazmaterápia koronavírussal szembeni alkalmazásának hazai elindításához az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal nyújtott 113 millió forint támogatást. A projekt eredményeinek köszönhetően eddig több mint 100 beteg gyógyult ki a fertőzésből.

A vérplazmaadásra az info@orthosera.com címen vagy a +36 70 363 8768-as telefonszámon lehet jelentkezni.

Cím: Már több mint 100 beteget gyógyított meg a vérplazma terápia, újra donorokat várnak
Szerző: Nincs feltüntetve forrás: Innovációs és Technológiai Minisztérium)
Weboldal: Medical Online
Feltöltés időpontja: 2020. november 07. 08:30
Letöltés: 2020. november 30. 11:31
Link: http://medicalonline.hu/gyogyitas/cikk/mar_tobb_mint_100_beteget_gyogyitott_meg_a_verplazma_terapia__ujra_donorokat_varnak

Top