Újfajta mikrobiom-terapeutikumok a láthatáron

A mikrobiom felépítését vagy a szervezet szöveteivel való interakcióját módosító kismolekulájú, illetve biológiai szerek a gyógyászat lehetőségeinek kiterjesztését ígérik.

A humán mikrobiomika tudománya óriási fejlődésen ment keresztül az elmúlt években, és több „élő bioterapeutikum” kategóriába eső szer is forgalomban van, amelyek célja, hogy hasznos baktériumokkal kolonizálják újra a bélrendszert. Újfajta mikrobiom-terapeutikumok kifejlesztése is elkezdődött: mint arról a Nature beszámol, számos igen érdekes hatásmechanizmusú kismolekula és biológikum érte el a klinikai vizsgálati stádiumot. Írásában (Microbiome therapeutics go small molecule) Megan Cully arra hívja fel a figyelmet, hogy bár ennek a redukcionista megközelítésnek a haszna egyelőre nem bizonyított, nagyon is valószínű, hogy a közeljövőben kismolekulákat és biológikumokat is fogunk használni a mikrobiom terápiás célú módosítására.

A módszer támogatói elmondják: a bakteriális metabolitokat módosító vagy utánzó, illetve a mikrobák és a szervezet közötti interakciót befolyásoló, azaz a mikrobiális célpontokat módosítani kívánó szerek a legegyszerűbb megközelítést jelentik, és a befogadásuk is a legegyszerűbb útvonalon halad, így bár a megközelítés új, kevesebb a kockázat.

Mint minden gyógyszerfejlesztési program esetén, itt is a megfelelő célpont megtalálása és hatékony célba vétele áll a folyamat középpontjában. A humán genom 21.000 gént kódol, ezek közül jelenleg 3.000-ről gondolják, hogy gyógyszermolekulával célba vehető, és 700-nál is kevesebb azoknak a géneknek a száma, amelyeket jelenleg az FDA által befogadott szerek vesznek célba. A mikrobiom vonzerejét részben az adja, hogy általa a célba vehető gének száma 5 millió bakteriális génnel bővül, ráadásul ez az óriási „szerv” orálisan elérhető, így nem meglepő, hogy számos biotechnológiai cég fejleszt jelenleg újfajta mikrobiom-terapeutikumokat.

A teljes cikk ezen a linken olvasható.

Cím: Újfajta mikrobiom-terapeutikumok a láthatáron
Szerző: Dr. K. A.
Weboldal: otszonline.hu
Feltöltés ideje: 2019.08.06. 10:07
Letöltés: 2019.08.20. 17:35
Link: http://otszonline.hu/cikk/ujfajta_mikrobiom_terapeutikumok_a_lathataron

Top