A VÉDETTSÉG Egyesület Biotechnológiai Szekciójának létrehozásának szükségességét az a trend alapozta meg, hogy a kirobbanó tudományos fejlődés az utóbbi több mint 3 évtizedben a biotechnológiát a gyógyszergyártásban is egyre jobban előtérbe helyezte.
A gyógyászati biotechnológia világszerte mindezidáig már több mint 350 millió embernek segített betegségek megelőzésében vagy gyógyításában. Napjainkban már körülbelül a gyógyszerek 50%-a biotechnológiai gyógyszerek közé tartozik. 1
Mi a biotechnológia
A görög „bios” (minden, ami élő) és a „technikos” (emberi tudás és képesség) szavak összetételéből alakult és elnevezése magyar tudós, Ereky Károly nevéhez fűződik, amelyet először 1918-ban publikált.2
Az OECD (2005)3 általános érvényű definíciója alkalmas a biotechnológia technológiai szempontú meghatározására: „A biotechnológia a tudomány és technológia alkalmazása élő szervezeteken, azok részein, termékein vagy modelljein azzal a céllal, hogy megváltoztassunk élő vagy élettelen anyagokat tudás, termékek vagy szolgáltatások létrehozásáért.”
Modern biotechnológiai technikának számítanak a molekuláris- és sejtbiológia, biokémia (DNS/RNS, fehérjék, metabolitok, enzimek), mikrobiológia (vírusok, baktériumok,gombák), géntechnológia, immunológia, valamint a bioinformatika.
Mivel foglalkozik a VÉDETTSÉG Biotechnológiai Szekciója
Mi elköteleztük magunkat arra, hogy a biotechnológia hasznosságával kapcsolatos ismereteket terjesszük illetve, hogy emeljük iparágunkkal kapcsolatos ismereteket és tudást gyarapítsuk e területen. Célunk, hogy Magyarországon is olyan pozitív környezet jöhessen létre, ahol iparágunk felvirágozhat.
Elkötelezettek vagyunk a biotechnológiai gyógyszergyártással kapcsolatos kommunikáció és párbeszéd fejlődésében minden érdekelt bevonásával.
Cikkek
- Mesterséges cholangiocitákkal remediáltak sérült májszövetet
- Biológiai terápia COVID-19-ben
- Új magyar szabadalom: remény a Covid-19 szövődmények gyógyítására
Korábbi Cikkek
- Molekuláris betegségre molekuláris terápia
- Trójai falóval a daganatos sejtek ellen
- Új utak nyílhatnak neuropszichiátriai betegségek kezelésében
- Eddig ismeretlen, magzatvédő folyamatot találtak magyar kutatók
- Magyar részvételű kutatás találta meg a koronavírus új útját a sejtek belsejébe
- Sejtek energetizálása mitokondriumok transzplantációjával
- Megállítanák a koronavírus előidézte citokinvihart
- Szuperidős sejteket programoztak őssejtekké
- Jó eredményeket mutat a hemofília génterápiás kezelése
- A mikroglia lehet a kulcs az Alzheimer-kór kezelésében
- P110: közös gyógymód neurodegeneratív betegségek ellen?
- Újfajta mikrobiom-terapeutikumok a láthatáron